Telephelyeink

Mesterséges intelligencia a Kuga Hybridben

Hír megjelenése: 2020.12.04
Az új Ford Kuga Hybridben mesterséges intelligencia javítja a kerekek tapadását és az üzemanyag-fogyasztást.


A négykerékhajtású rendszerek már évtizedek óta az autósok rendelkezésére állnak, javítva a kerekek tapadását a csúszós utakon – ám ennek ára a magasabb üzemanyag-fogyasztás.

Később megjelent az összkerékhajtás (AWD) technológia, ami érzékeli, hogy melyik abroncsok tapadnak legjobban az útfelülethez, és nagyobb vonóerőt küld oda, ahol extra tapadás kell; ez a megoldás már kisebb túlfogyasztással jár.

Most pedig a Ford még egy szinttel feljebb lépett, bevezetve az AWD-szétkapcsolás technológiáját a Kuga SUV modellekben, köztük az új Kuga Hybridben is. Ez a megoldás mesterséges intelligencia segítségével kapcsolja ki az Intelligens Összkerékhajtás rendszert olyankor, ha az útviszonyok kedvezőek, tovább csökkentve ezzel az üzemanyag-fogyasztást – és egy szempillantás alatt vissza is kapcsolja a rendszert, ha úgy ítéli meg, hogy jól jönne az extra tapadás.

Bár az autósok egész évben számíthatnak csúszós utakra, az Intelligens Összkerékhajtás különösen télen bizonyul hasznosnak, amikor gyakori az ónos eső, a hó és a jég. 2019-ben az Egyesült Királyságban a közúti balesetek 8 százalékában játszott döntő szerepet, hogy az út felülete síkos volt az időjárás miatt, vagy mert olaj került az aszfaltra.

Az autósok most Európa-szerte ünnepi kiruccanásokra készülnek, és az AWD-szétkapcsoló technológia segítségével jóval biztonságosabb utazásra számíthatnak, ráadásul kisebb üzemanyag-fogyasztással, hiszen a Ford mérései szerint körülbelül 6,5 százalékos megtakarítást biztosít, hogy a megfelelő útviszonyok mellett elsőkerékhajtásra kapcsol.

“Az összkerékhajtás nem csupán a terepen jöhet jól, hiszen az extra tapadás kellemesebbé, biztonságosabbá és nyugalmasabbá varázsolhatja az utazást, különösen télidőben,” mondta Glen Goold, a Kuga főmérnöke. “Az új Kuga Hybridet arra terveztük, hogy segítsen csökkenteni az üzemanyagszámlát, és az AWD-szétkapcsolás mesterséges intelligenciája pontosan ezt teszi – miközben az autósok számíthatnak az Intelligens Összkerékhajtás összes előnyére.”


“Fuzzy logic”

A Kuga Hybrid Intelligens Összkerékhajtás rendszere folyamatosan figyeli, hogy melyik kerekek tapadnak a legjobban az út felületéhez, és ennek megfelelően 20 ezredmásodperc alatt változtatja meg a vonóerő elosztását az első és a hátsó tengelyek között, hogy az autó stabilabban haladjon. Ha az első kerekek egyáltalán nem tapadnak, a rendszer akár a vonóerő 100 százalékát is átirányíthatja a hátsó kerekekhez.

A kifinomult AWD-szétkapcsolást egy kifejezetten erre tervezett elektronikus agy és egy “fuzzy logic” algoritmus irányítja, eldöntve, hogy teljesen leválassza-e a hajtásláncról a hátsó kerekeket az adott helyzetben, például amikor a jármű az autópályán halad meleg és száraz időben. Ilyenkor a Kuga Hybrid ideiglenesen elsőkerékhajtású autóvá válik, hogy az üzemanyag-fogyasztás még kedvezőbb legyen.

Ugyanakkor az AWD-szétkapcsolás mindig készen áll arra, hogy visszakapcsolja a hajtásba a hátsó kerekeket, ha szükség van az Intelligens Összkerékhajtásra. A rendszer az ehhez szükséges információkat különféle rendszerekből (pl. a kipörgésgátlóból és a blokkolásgátlóból) kapja, amelyek a kerekek kipörgését és megcsúszását jelzik, de ugyanígy figyelembe veszi az ablaktörlők működését és a külső hőmérsékletet is, ami az időjárási viszonyokra utal, sőt még azt is számításba veszi, ha a Kuga Hybrid éppen utánfutót vontat. Az algoritmus alig 10 ezredmásodperc alatt dönti el, hogy az adott helyzetre a kétkerékhajtás vagy az Intelligens Összkerékhajtás kínál-e optimális megoldást.

“A ‘fuzzy logic’ kifejezés magára az algoritmusra utal,” magyarázta el Scott Beiring, a Ford hajtáslánc-alkalmazásokért felelős vezetője. “Olyan ez, mint amikor úgy döntjük el, mit vegyünk fel reggel, hogy összegezzük, mit ígér az időjárás-előrejelzés, hová indulunk, milyen évszakban járunk, és mit látunk, ha kinézünk az ablakon. A Kuga esetében pusztán az ablaktörlők működése még nem jelenti azt, hogy be kell kapcsolni az Intelligens Összkerékhajtást. Az algoritmus számos egyéb információt összevetve méri fel, mi a helyzet – és ezt sokkal gyorsabban teszi meg, mint egy ember.”

Kellemes és takarékos autózás az új Kuga Hybriddel

A Ford legtöbbféle elektromos hajtásmódot kínáló modellsorozatának tagjaként az új Ford Kuga Hybridben full hibrid technológia biztosítja a rendkívül alacsony üzemanyag-fogyasztást és a tisztán elektromos autózás kifinomult érzetét, miközben az akkumulátort sosem kell külső áramforrásról újratölteni.

Az autó a dízelmotoros vetélytársaknak megfelelő hatótávolságot kínál. A Kuga Hybrid az első Kuga-változat, amelyben az elektromos hajtáslánc mellé opcióként megrendelhető az Intelligens Összkerékhajtás is. Az Intelligens Összkerékhajtás emellett a Kuga 190 lóerős, 2,0 literes EcoBlue motoros, nyolcfokozatú automata sebességváltós változatához is elérhető.


# # #

A Kuga Hybrid Intelligens Összkerékhajtással szerelt változatának legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,7 l/100 km, legalacsonyabb CO2-kibocsátása pedig 132 g/km a WLTP-szabvány szerint mérve (NEDC: 5,3 l/100 km illetve 120 g/km)

A Kuga 2.0 EcoBlue nyolcfokozatú automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással szerelt változatának legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,7 l/100 km, legalacsonyabb CO2-kibocsátása pedig 150 g/km a WLTP-szabvány szerint mérve (NEDC: 4,8 l/100 km illetve 126 g/km)


Forrás: Ford

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
Kedves Ügyfeleink! 2024. november 29.-én, rövidített nyitva tartással, 08:00 – 15:00 között várjuk. Megértésüket köszönjük!

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk