Telephelyeink

A Ford rágyorsít

Hír megjelenése: 2020.02.15
A Ford felgyorsítja az elektromos hajtások bevezetését: érkezik a Mustang Mach-E és útjára indul a különleges ‘Go Electric’ roadshow

A Ford, a vadonatúj Mach-E első nyilvános bemutatóján, Ford ‘Go Electric’ rendezvényén bejelentette, hogyan fest majd az elektromos mobilitásra alapozott Ford jövő.


A Ford gyorsan bővülő részben vagy teljesen elektromos modellkínálatában éllovasnak szánt, tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E tervezett hatótávolsága a 600 kilométert is eléri (WLTP mérés1), így az akkumulátor lemerülésétől való félelem immár a múlté.

A Ford még 2021 vége előtt 18 tagúra növeli hibrid és elektromos hajtásláncú autónak európai kínálatát, ami már idén év végén is 14 modellből áll majd. A vállalat azt ígéri, hogy ezentúl minden újonnan bevezetett személyautójához választható lesz valamilyen részben elektromos hajtásmód. Globális szinten a Ford 11 milliárd dollárt fektet abba, hogy járműveit elektromos hajtáslánccal szerelje fel.

A Ford elektromos hajtású kínálata sokféle technológiát tartalmaz, a 48 voltos mild hibridtől kezdve a full hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos hajtásokig, így minden vásárló megtalálja azt az innovatív megoldást, ami tökéletesen illik az életmódjához és igényeihez. A Ford becslései szerint pusztán azáltal, hogy legnépszerűbb modelljei, a Fiesta, a Focus és Kuga elektromos hajtáslánccal is kaphatók lesznek, az európai vásárlók több mint 30 millió eurónyi üzemanyagot takaríthatnak meg évente.


A tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtású Fordok tulajdonosai mindig számíthatnak majd a Ford Töltési Megoldások átfogó rendszerére, ami Európa-szerte gyors és hatékony feltöltési lehetőségeket biztosít otthon és az utakon egyaránt. A FordPass szolgáltatás megmutatja a Ford Töltőhálózati pontokat és oda is navigálja az autóst, aki egy egyszerű felhasználói fiókkal fizethet majd az akkumulátor töltéséért.3

A Ford ugyancsak bejelentette, hogy a következő három év során 1000 darab feltöltő pontot épít ki európai létesítményeiben, hogy munkatársai egyszerűbben és kényelmesebben tölthessék járműveiket. Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke felhívással fordult a kormányzatokhoz, az ipar szereplőihez és az intézményekhez, hogy a nyilvános töltőhálózat kialakításának felgyorsításával támogassák az elektromos autózás fejlődését.


“A Ford egy hatalmas változás élére áll, és elkötelezetten dolgozik azon, hogy minden vásárlója számára biztosítsa az elektromos hajtásláncok lehető legszélesebb kínálatát,” mondta Rowley. “Az infrastruktúra kialakítása létfontosságú ahhoz, hogy a vásárlók magabiztosan válthassanak elektromos járművekre, de ezt egyedül nem tudjuk véghezvinni. Éppen ezért minden eddiginél fontosabb, hogy az Egyesült Királyság és Európa legfontosabb érintett intézményei is nagyobb erőbedobással vegyenek részt ebben a folyamatban.”

Mustang Mach-E: Európában, az európaiak számára csiszolták tökéletesre

Idén jelenik meg az európai piacokon, Magyarországon pedig jövőre lesz kapható a Mustang Mach-E, ami ugyanazt a szabad szellemet testesíti meg, mint a világ legkelendőbb sportkupéja.

A Mustang Mach-E tisztán elektromos hajtású SUV-t a Ford az új, emberközpontú (Human Centric) fejlesztési folyamatának keretében hívta életre, amelynek középpontjában az autósok igényei és vágyai álltak. A Ford Európa mérnökei már a kezdetektől részt vettek a tervezésben, hogy az új modell kialakítása, hardver- és szoftver-karakterisztikája tökéletesen megfeleljen az európai vásárlók elvárásainak.

A Mustang Mach-E rugózását és lengéscsillapítását, elektromos kormányrásegítését, elektronikus menetstabilizálását és Mach-E 4 összkerékhajtási rendszerét kifejezetten az európai utakhoz és vezetési stílushoz hangolták.

A nagyobb kapacitású akkumulátorral felszerelt Mustang Mach-E hátsókerékhajtású változata akár 600 kilométert is képes megtenni tisztán elektromos hajtással (a WLTP szabvány szerint), így tulajdonosai hosszabb utazásokra is bátran vállalkozhatnak. A Mustang Mach-E vásárlóinak nyolcvanöt százaléka a nagyobb kapacitású akkumulátorral rendelte meg autóját.

Egy IONITY töltőállomás 150 wattos teljesítményével 10 percen át4 töltött Mustang Mach-E 93 kilométert képes megtenni. A normál hatótávolságú Mustang Mach-E akkumulátorát körülbelül 38 perc alatt lehet feltölteni 10 százalékról 80 százalékra egy egyenáramú gyorstöltő állomáson.5

Az otthoni használatra megrendelhető, falra szerelhető töltődoboz (Ford Connected Wallbox) ötször akkora töltési teljesítményt kínál, mint egy szokványos háztartási konnektor, így az autósok töltési óránként mintegy 62 km hatótávolsággal számolhatnak a nagyobb kapacitású akkumulátorral felszerelt Mustang Mach-E hátsókerékhajtású változata esetében.

A FordPass Connect beépített modem segítségével, a biztonságos ‘over-the-air’ frissítéseken keresztül a Mustang Mach-E folyamatosan fejleszti önmagát, időről időre magasabb szintre emelve a jármű teljesítményét és az új generációs SYNC® kommunikációs és szórakoztató rendszer tudását.

Az új generációs SYNC a gépi tanulás segítségével gyorsan elsajátítja a vezető szokásait, így egyre tökéletesebbé válik. A rendszer 15,5 colos képernyője és letisztult kezelőfelülete mellőzi a bonyolult menüket, könnyű hozzáférést biztosítva az egyes funkciókhoz, amelyek a minden okostelefon-használó számára jól ismert ujjmozdulatokkal kezelhetők. A felhőalapú konnektivitással működő rendszer vezeték nélküli kompatibilitást kínál az okostelefonokra és mobil eszközökre telepített Apple CarPlay, Android Auto és AppLink alkalmazásokkal.

A Mustang Mach-E izgalmasan értelmezi újra a Mustang stílusát. A karcsú, kupés sziluettet és a látványos gépháztetőt hatásosan egészíti ki az autó atlétikus hátsó kialakítása és robusztus kiállása. A karosszéria légellenállását olyan szemet gyönyörködtető megoldások javítják, mint a kiálló kilincsek elhagyása és a tető finom domborulata.

Az autó újszerű felépítése nyitott hangulatú, világos és levegős utastér kialakítását tette lehetővé. A modern dizájnhoz átgondolt funkcionalitás társul, amire jó példa a prémium B&O hangrendszer, amelynek hangszórói egyfajta hangsugárzó panelként simulnak bele a műszerfalba; ez a megoldás elnyerte az iF Design Award díját.

A Mustang Mach-E három különleges (Suttogó, Élvezetes és Féktelen) üzemmódot kínál. Mindegyik beállítás az adott karakterhez igazítja az autó menetdinamikáját, belső világítását és dinamikus műszeregység-animációit, sőt még a jármű hanghatásait is, hogy a Mustang Mach-E egy elektromos autó autentikus vezetési élményét nyújtsa.

“A Mustang Mach-E révén izgalmat csempészünk az elektromos autózásba,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Íme egy Mustang az új generáció számára: az első autónk, amit vásárlóink teljesen online tudnak megrendelni, konfigurálni, személyre szabni, sőt még az átvételt is megszervezhetik így.”

Elektromos hajtások minden igényhez

A Ford elkötelezetten dolgozik azon, hogy minden, Európában forgalmazott személyautójához kínáljon valamilyen elektromos hajtási módot. Az elektromos hajtáslánc-technológiák átfogó kínálatával a Ford a teljesítmény és a képességek olyan skáláját biztosítja, ami hűen leképezi a különféle járművek használati módjának sokféleségét, és mind a személyautók, mind a haszongépjárművek vásárlói számára továbbra is biztosítja a márka jól ismert értékeit: a megbízhatóságot, a megfizethető árat és a vezetés örömét.

A Ford arra számít, hogy 2022 végére a márka személygépkocsi-értékesítésének több mint a felét teszik majd ki a hibrid és elektromos hajtásláncok. A vállalat számításai szerint a Ford ekkorra már több mint 1 millió olyan személyautót ad el, amelyekben valamilyen elektromos hajtás működik.2

Íme az európai piacokon 2021 végéig megjelenő 18 modell, amelyek valamilyen elektromos hajtáslánccal is kaphatók lesznek:

Fiesta EcoBoost Hybrid,6 Puma EcoBoost Hybrid, Focus EcoBoost Hybrid, 6 Kuga EcoBlue Hybrid, Transit Custom EcoBlue Hybrid, Tourneo Custom EcoBlue Hybrid és Transit EcoBlue Hybrid – a 48 voltos mild hibrid technológia alacsonyabb CO₂-kibocsátást és az optimális üzemanyag-fogyasztást biztosít, illetve a személyautókba építve élénkebb gázreakciókat és élvezetesebb vezetési élményt nyújt

Mondeo Hybrid, Kuga Hybrid, 6 S-MAX Hybrid6 és Galaxy Hybrid6– az öntöltő, full hibrid, benzines-elektromos technológia praktikus alternatívát jelent a dízelekkel szemben, és tisztán elektromos működésre is képes; ez főleg a városi közlekedésben és az araszoló forgalomban válik fontossá

Explorer Plug-In Hybrid, Kuga Plug-In Hybrid, Transit Custom Plug-In Hybrid és Tourneo Custom Plug-In Hybrid – ezek az autók tisztán elektromos hajtással is haladhatnak, miközben egy hagyományos belsőégésű motor hatótávolságát és függetlenségét kínálják

Mustang Mach-E6 és egy tisztán elektromos hajtású Transit áruszállító6–elektromos hajtás, nulla károsanyag-kibocsátás

Egy kishaszonjármű, ami az idei év későbbi részében mutatkozik be

A Ford nemrégiben jelentette be, hogy 24 millió eurós beruházással fejleszti tovább a spanyolországi Valencia üzemet, tovább erősítve elektromos hajtási stratégiáját egy olyan gyártólétesítménnyel, ahol a legmodernebb akkumulátorok készülnek majd.

A két új gyártósor alkalmas lesz a fejlett lítium-ion akkumulátorok előállítására, amelyek a vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid, a vadonatúj Kuga Hybrid, illetve az új S-MAX Hybrid és Galaxy Hybrid hajtására szolgálnak. Az új akkumulátor-gyártó létesítményben idén szeptemberben kezdődik meg a termelés.

A Ford többféle elektromos hajtáslánc megoldást vezet be haszongépjármű-kínálatában is. A Transit Custom Plug-In Hybrid modell azt követően jelent meg a piacokon, hogy a Ford egy éven át vizsgálta valós körülmények között az autó működését, és az eredmény azt sugallja, hogy a plug-in hibrid hajtású haszongépjárművek jelenthetik a legpraktikusabb és legkézenfekvőbb lehetőséget arra, hogy az üzleti vállalkozások is hozzájáruljanak a nagyvárosok levegőminőségének javításához.

A kísérletben részt vevő 20 darab Ford Transit Custom Plug-In Hybrid áruszállító-prototípus több mint 240.000 kilométernyi távot teljesített 12 hónap alatt. A kísérlet célja az volt, hogy a résztvevő vállalatok kis környezeti terhelésű járművekkel oldják meg az eddig tipikusan dízelautókkal végzett napi feladatokat, és közben a lehető legjobban kihasználják a nulla károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos üzemmód előnyeit.

A program során a flotta London belvárosában a teljes futásteljesítmény 75 százalékát, a Greater London nevű körzetben pedig futásteljesítménye 49 százalékát teljesítette tisztán elektromos hajtással. Ez az eredmény jól mutatja, hogy bár az elektromos járművek feltöltő hálózatának teljes kiépítése még csak későbbre várható, a hibrid haszongépjárművek már így is drámai mértékben mérsékelhetik a belvárosi áruszállítással járó kipufogógáz-szennyezést, hiszen benzinüzemű kiegészítő hajtásuk csak akkor indult be, amikor arra szükség volt – például a hosszabb utak alkalmával.

Kölnben és Valenciában is folynak hasonló kísérletek, amelyek hasznos adatokkal szolgálnak az eltérő piaci szokásokról, városi körülményekről és felhasználó-típusokról; ezekben a projektekben egyaránt szerepelnek Transit Custom Plug-In Hybrid áruszállítók és Tourneo Custom Plug-In Hybrid személyszállítók. Az elektromos hajtáslánccal felszerelt Transit Custom Hybrid modellcsalád elnyerte a 2020-as Év Haszongépjárműve címet.

Az iparág legjobb feltöltési ökoszisztémája

Hogy a vásárlók minél magabiztosabban és zökkenőmentesebben válthassanak át az elektromos autózásra, a Ford mindent megtesz egy integrált töltési infrastruktúra felállításáért, ami stabil hátteret szolgáltathat a plug-in hibrid és tisztán elektromos hajtású autók használatához.

A Ford a következő három év során 1000 darab feltöltő pontot épít ki európai létesítményeiben, hogy munkatársai egyszerűbben és kényelmesebben tölthessék járműveiket. A vállalat emellett az IONITY konzorciumnak is alapító tagja és részvényese; a társulás célja, hogy az idei év végig 400 gyorstöltő állomást létesítsen a legfontosabb európai helyszíneken. Az állomások 350 kW kapacitása jelentősen csökkentené a napjainkban szokásos feltöltési időt, ami ideális megoldás a hosszú távú utazások során. Az IONITY töltőpontokat a Ford vásárlói kedvezményes áron használhatják majd.

A NewMotion céggel kialakított együttműködésnek köszönhetően (és a FordPass Connect fedélzeti modem használatával) a FordPass alkalmazás Európa legnagyobb és leggyorsabban növekvő feltöltő hálózatához biztosít csatlakozási lehetőséget, ahol a Ford ügyfelei 21 ország több mint 125.000 töltőpontjára számíthatnak. Praktikus megoldás, hogy a vásárlók a különböző piacokon egyszerűen, ugyanazzal az ügyfélfiókkal kezdeményezhetik és fizethetik ki a feltöltést.

Segítség a vásárlóknak, hogy elektromos autózásra válthassanak

A Ford kezdeményezése, a Go Electric roadshow egy egyedülálló, interaktív rendezvénysorozat, aminek célja, hogy az emberek jobban megértsék az elektromos hajtási technológiákat, illetve kipróbálhatják, melyik megoldás a legmegfelelőbb számukra.

A híres londoni Marble Arch diadalívnél útjára induló, 6 hónapon át tartó Go Electric roadshow a várakozások szerint 4 millió látogatót vonz majd az Egyesült Királyságban. A Go Electric élménykiállítás ezután hét európai országban, többek közt Franciaországban, Németországban és Hollandiában is megjelenik majd. A roadshow interaktív programjai segítenek, hogy az emberek ne érezzék rejtélyesnek és idegennek az autók elektromos hajtását, és tájékoztatást nyújtanak mindazoknak, akik nem tudják eldönteni, hogy melyik elektromos hajtási mód illik leginkább az igényeikhez.

A Ford nemrégiben rendelt meg egy közvélemény-kutatást7, amiből kiderült, hogy az emberek háromnegyede szívesen lenne valamikor egy elektromos autó tulajdonosa. A megkérdezettek közel fele (45 százalék) szerint az ilyen autók legnagyobb előnye, hogy nem kell megállni tankolni. Ugyanakkor 40 százalékuk bevallja, hogy keveset vagy éppen semmit nem tud az elektromos autókról, ami azt jelenti, hogy aligha fognak a közeljövőben a benzinről az áramra váltani. Majdnem minden második ember (49 százalék) szerint az a legnagyobb gond az elektromos autózással, hogy kevés a feltöltő pont.

“A Ford mindig is arra törekedett, hogy a lehető legtöbb ember számára tegye elérhetővé az autókat és a technológiákat, és most ugyanezt szeretnénk elérni az elektromos hajtások bevezetésével is. 2021 végéig 18 ilyen járművet vezetünk be az európai piacokon, így minden vásárlónk számára képesek leszünk olyan elektromos megoldást kínálni, ami passzol az anyagi lehetőségeihez és az igényeihez,” nyilatkozta Rowley. “Ez a kontinenst átszelő roadshow segít közel hozni az elektromos autózást az emberekhez, és részletesen tájékoztatja őket arról, melyik megoldás a legjobb az életmódjukhoz.”

forrás: ford.hu

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
Kedves Ügyfeleink! 2024. november 29.-én, rövidített nyitva tartással, 08:00 – 15:00 között várjuk. Megértésüket köszönjük!

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk