Telephelyeink

Gyári fotókon a 200 lovas Mugen Honda CR-Z

Hír megjelenése: 2011.06.21
A Mugen végre nyilvánosságra hozta az első fotókat a CR-Z tuning változatáról, amely igencsak agresszívre sikeredett. Az autó 1.5-ös motorja kapott egy kompresszort, így a teljesítmény 200 lóerőre emelkedett, miközben az autó tömege 50 kilóval csökkent. Hivatalos bemutató júliusban. Korábban azt lehetett hallani, hogy az autó a Mugen kezelése után sem lesz nagyon erős, ám a tuningcégnél megtalálták a megoldást: egy kompresszort akasztottak az aprócska, 1.5 literes benzinmotorra. Az eredeti 124 lóerő és 174 Nm helyett a teljesítmény 200 lóerőre, a nyomaték pedig 245 Nm-re emelkedett, de ez még nem minden. A japánoknak a tömegen is sikerült faragniuk, méghozzá nem csekély 50 kilogrammot. A kézi váltós kis méregzsák így 6,6 másodperc alatt éri el a 96 kilométeres sebességet, ami nagyjából megfelel a Civic Type R hasonló adatának. További jó hír, hogy a 200 lóerő csupán az első szintű csomag eredménye, és minden bizonnyal lesz még ennél durvább is. Hondáról lévén szó a sajtóközlemény jelentős része a sportgép alacsony fogyasztásáról szól. A japánok Eco módban 4,7 literes fogyasztást értek el az autóval, míg a kapcsolót Mugen módba helyezve körülbelül 6,7 liter 95-ös folyik le a négyhengeres torkán. Ami pedig a formát illeti, a Mugen-féle CR-Z-t nem lesz nehéz felismerni, mivel hátulján hatalmas szárny éktelenkedik, mindenkinek jelezve, hogy itt bizony egy kevésbé zöld járgányról van szó. Az utastérben elsősorban a három kerek műszer tűnhet fel a középkonzol tetején.A Mugen-féle CR-Z hivatalosan a júliusi Goodwood Festival of Speed-en mutatkozik be, a forgalmazás pedig az azt követő hónapokban indul.-forrás: a5.hu

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
Kedves Ügyfeleink! 2024. november 29.-én, rövidített nyitva tartással, 08:00 – 15:00 között várjuk. Megértésüket köszönjük!

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk